4 nap 4 meccs az Arénában

0
996

Hazai pályán láthattuk játszani kézilabdásainkat!

A múlt hét:

Csütörtökön mint megírtuk ifista lányaink sajnos vereséget szenvedtek hazai pályán a Nemesnádudvar csapatától.

Vadcicusok tavaszi szezon kezdete

Szombati nap a férfiaké volt akik a Mezőtúr csapatát fogadták hazai pályán. Ifjúsági csapatunk 11-14-es félidő után 28-30-as vereséget szenvedett hazai pályán. / megkérdőjelezhető bíráskodás mellett/

A Tigrisek az első félidőben szoros játékkal 13-14-es félidőre mentek el pihenni. A második félidő feléig kitartott a lendület sajnos itt elég volt egy kisebb forma hanyatlás és a vendégek az ebben az időszakban megszerzett előnyt már nem is engedték ki a kezükből a találkozó végéig. A végeredmény 22-27-es vendég siker.

FOTÓK! Küzdöttek, de elestek a Tigrisek

Vasárnap a Vadmacskák igyekeztek kozmetikázni a hétvégén. A lányok a Kecskemét csapatát fogadták hazai pályán. Nehéz mérkőzésre számíthattak a kilátogatók ami be is igazolódott. A meglehetősen viharos találkozón a félidőben még a Vadmacskák mehettek egygólos vezetés birtokában pihenni, ( 15-14 ) ám a második félidőre a Kecskemét csapata jött ki harciasabban, ami a kiosztott pofonok mennyiségében is megnyilvánult így a végére fordítottak a vendégek kialakítva a 23-26-os végeredményt. A lányok közül Kertész-Farkas Inez 3-, Sipos Eliza 4-, míg Varga Zsanett 10-gólig jutott, ám sajnos ez sem volt elég a győzelemhez.

Az üde színfoltot a kézilabdás szezon kezdetbe a FU-15-ös csapatunk hozta el a srácok ugyanis szombaton két mérkőzést játszottak Szegeden és mindkét mérkőzést megnyerve 4 ponttal a zsebben tértek haza. Gratulálunk fiúk csakígy tovább!

Reméljük a közeljövőben szebb eredményekről tudunk beszámolni és a csapatok hozzák azt a játékot amire képesek így értékes pontokat hoznak majd haza vagy tartanak itthon!

Hajrá KKC !

Hajrá Kiskunmajsa !